Itt a medvehagymaszezon – kipróbált receptek és praktikák

A piacon most hétvégén már biztosan jó néhány kofánál találunk medvehagymát, ami tavasz első igazi zöldsége. Ne hagyd ki!

A medvehagyma a vöröshagyma közeli rokona, bár íze a fokhagymáéhoz hasonlít leginkább. A levelei nagyon hasonlítanak a gyöngyvirág leveleihez, ami azonban mérgező, ezért ha nem megszagolva nem érzünk intenzív hagymaillatot, inkább ne kísérletezzünk vele. A Mecsekben és a Bükkben is jó lelőhelyeket találunk, de ha megvan a tuti, akkor lehetőleg mélyen hallgassunk róla, ugyanis a fanatikusok között vérig menő harc folyik a titkos medvehagymarétekért.

Megyeri Sárát, egy igazi fanatikust, kértük meg arra, hogy magyarázza el, miért is kell szeretni a medvehagymát? „Imádom, hogy ez az első igazán tavaszi íz, ráadásul szedni is jó, a gyerekeket is be szoktuk vonni. Vajas kenyérrel isteni, de kifőtt tésztával, olívaolajjal meglöttyintve is nagyon jó. Főzés során sokat veszít az ízéből, ezért én leginkább nyersen eszem. A fagyasztást nem bírja, de pesztót (medvehagyma, olíva, dió, fenyőmag) minden évben csinálok belőle, a tavalyiból még most is találtam egy keveset hűtőben. A kedvencem a medvehagymás pelmenyi, amiből szokott kerülni a fagyasztóba is, bár ezt elég macerás legyártani. Mi Etyek mellé és a Mecsekbe szoktunk járni, de egy igazi rajongó sosem árulja el a saját bevált lelőhelyét.”

Kedvcsinálónak kapsz tőlünk három bevált receptet

Medvehagymás szűzpecsenye vajastésztában


Itt a medvehagyma-szezon – kipróbált receptek és praktikákHozzávalók:

 

  • 80 dkg sertésszűz
  • 1 evőkanál étolaj
  • 1 tojás
  • 4 db 10×20 cm-es vajastészta lap 
  • 15-20 levél medvehagyma 
  • só, bors


A szűzpecsenyét előkészítjük, sózzuk, borsozzuk, kevés zsiradékon körbesütjük. Közben a szűz nagyságának megfelelő Rama-s tésztát kiterítünk, ráhelyezzük a medvehagymát (ennek hiányában használhatunk más zöld levelű növényt is, például spenótot, mangoldot, kelkáposztát), és beletekerjük az elősütött szűzpecsenyét. A tészta tetejét felvert egész tojással megkenjük, és forró sütőben 200 C fokon 12-15 perc alatt készre sütjük.

Köretként nagyon finom mellé a töltött kelkáposzta, ehhez egy fej káposzta leveleit megfőzzük bő, forró, sós vízben. Kb. 10 cm átmérőjű köröket vágunk belőle, fóliára helyezzük, és a közepébe tölteléket rakunk. Ez úgy készül, hogy apró kockára vágott, kisütött szalonnán 2 evőkanál tejszínnel megpárolunk 2 fej apróra vágott vöröshagymát (ezt célszerű előző nap elkészíteni, és hűtőben kihűteni).

A levelek közepébe kanalazzuk a tölteléket, a fólia segítségével kis gömböket készítünk, amit jó alaposan megkenünk, nehogy a főzésnél víz kerüljön bele. Ha elkészültek, forró vízben 2-3 perc alatt átmelegítjük, majd kicsomagoljuk őket.

 Medvehagymás burgonyakrémleves

Itt a medvehagyma-szezon – kipróbált receptek és praktikák„A világ egyik legegyszerűbb levese, ilyenkor tavasszal, szezonban gyakran készítem, hisz pikk-pakk meg is van.”

Hozzávalók:

 

  • 0,35 kg burgonya 
  • 1 l zöldségalaplé
  • 0,05 kg medvehagyma 
  • só, bors, 
  • 0,1 l tejszín 
  • citromlé
  • 0,05 kg vaj

A világ egyik legegyszerűbb levese, ilyenkor tavasszal, szezonban gyakran készítem, hisz pikk-pakk meg is van.

Két-három szem burgonyát megfőzök zöldség alaplében, amikor már majdnem kész, hozzáadom a medvehagyma nagy részét durvára vágva. Lepürésítem botmixerrel, majd hozzáadom a tejszínt. Éppen csak egyet rottyanjon a tűzön. Sóval és borssal ízesítem, majd hideg Rama-val dúsítom, ettől szép, bársonyos lesz az íze és az állaga. Tovább nem is melegítem, viszont egy fél citrom levét is belecsavarom, mert az szerintem kiválóan élénkíti ezt az amúgy kissé lusta levest.

A csészében a levest a finomra vágott meghagyott medvehagyma levéllel tálalom, de mehet rá pár csepp petrezselyem-, vagy snidlingolaj is.

Isteni, legalábbis szerintem! És milyen egyszerű!

Medvehagymás-tönkölyös kenyér

Itt a medvehagyma-szezon – kipróbált receptek és praktikákHozzávalók:

 

  • 7 g száraz élesztő
  • 1 tk. cukor  
  • 2 tk. só
  • 10 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt  
  • 40 dkg finomliszt  
  • 30 levélnyi medvehagyma
  • 3 dl meleg víz 
  • 1 ek. sikér


A száraz alapanyagokat egy tálba tesszük, hozzáöntjük a meleg vizet, alaposan kidolgozzuk, és meleg helyen – konyharuhával letakarva – hagyjuk kelni. Amikor már tisztesen megkelt a tészta, akkor beleteszem a medvehagymaleveleket (vagy egyben, vagy csíkokra vágva).
A tésztát egy sütőpapíros jénaiba borítom. Egy tepsinyi vizet teszek a sütő aljára, majd a 220 fokos sütőbe tolom a tésztát. Addig sütöm, amíg szép színe nem lesz, és a jénaiból kiszedve a feneke már kellemesen kong.

  • Medvehagyma, gyöngyvirág, kikerics: a különbség élet és halál
  • Tavasszal gyűjthető a medvehagyma levele, amely különleges fokhagymás ízével hódít. Csak az a baj, hogy összetéveszthető a mérgező gyöngyvirággal és k

  • Töltött tojás köntösben
  • Hozzávalók: 9 kemény tojás, 60 dkg mirelit vajastészta, 1 májkonzerv, liszt, só Elkészités: A megtisztított kemény tojások laposabb végéről egy szelet

  • Bögrés Raffaello kocka
  • Hozzávalók 1 bögre=most 300 ml 2 db tojás 1 bögre tej 2 bögre rétesliszt 1/2 bögre olvasztott vaj 1 csg sütőpor A tetejére: 1/2 bögre porcukor 1/2 bög

  • Tejfölös gomba – Egyszerűen tökéletes lett!
  • Nagyon jó ez a recept! A párom is azt mondta tegyem el a receptet és máskor is csináljam meg 🙂 Hozzávalók 40 dkg gomba, 6 dkg zsír, 3 dkg gomba, 1-1

  • Nutellás banántorta recept
  • Hozzávalók 4 tojás 200 g porcukor 2 cs. vaníliás cukor 200 ml olaj 200 ml tejszín 100 g liszt 100 g étkezési keményítő 1 evőkanál kakaópor 1 cs. sütőp

Hozzászólások