Mogyoróvajas-csokis keksz
Hozzávalók kb. 16-18 db kekszhez:
- 200 g mogyoróvaj
- 6 dkg barnacukor
- 1 db tojás
- 1 mokkáskanál szódabikarbóna
- 15 dkg étcsokoládé
Előmelegítjük a sütőt 180 fokra, és sütőpapírral bélelünk ki két tepsit. A mogyoróvajat kikeverjük a cukorral és a tojással, majd hozzáadjuk a szódabikarbónát és az apróra vágott étcsokoládét. Kanállal kis kupacokat adagolunk a tepsire, kézzel kicsit elegyengetjük, ellapítjuk, majd sütőbe toljuk, és 12-15 percig sütjük. A tepsiben hagyjuk kihűlni.
Csokis keksz
Hozzávalók 15-20 db-hoz:
- 7 dkg vaj
- 20 dkg étcsokoládé
- 10 dkg cukor
- 2 db tojás
- 7 dkg darált mandula
- 1 mokkáskanál szódabikarbóna
- 10 dkg étcsokoládé apróra vágva
A vajat, a 20 dkg étcsokoládét és a cukrot egy lábasban közepes lángon összeolvasztjuk, majd lehúzzuk a tűzről, és pár percig hűlni hagyjuk. Hozzáadjuk a tojásokat, és elkeverjük, majd a mandulát, a sütőport és az apróra vágott 10 dkg étcsokoládét is hozzákeverjük. A masszát hűlni hagyjuk, ha már nem meleg a lábas, hűtőbe rakjuk (akár 1 éjszakára is). Sütőpapírral bélelünk ki két tepsit, és előmelegítjük a sütőt 180 fokra. A megdermedt masszából diónyi golyókat formázunk, a tepsire helyezzük, és tenyérrel, vagy egy pohár talpával kilapítjuk. Sütőbe toljuk, és 12 percig sütjük, majd megvárjuk, amíg teljesen kihűl.
Zabpelyhes-diós keksz
Hozzávalók 15-20 db-hoz:
- 10 dkg zabpehely (gluténmentes)
- 10 dkg dióbél
- 10 dkg puha vaj
- 5 dkg cukor
- 1 citrom/narancs reszelt héja
- 1 db tojás
- 1 mokkáskanál szódabikarbóna
A zabpelyhet és a diót száraz serpenyőbe öntjük, és közepes lángon pár percig pirítjuk, közben néha megrázogatjuk. Ha kész, 2 evőkanál zabpelyhet félreteszünk, a többit a dióval együtt ledaráljuk. A puha vajat kikeverjük a cukorral és a tojással, majd minden egyéb alapanyagot hozzáadunk (citromhéj, szódabikarbóna, darált dió és zabpehely, és a 2 evőkanál egészben hagyott zabpehely) és összekeverjük. Sütőpapírral bélelünk ki két tepsit és előmelegítjük a sütőt 190 fokra. Diónyi adagokat kanalazunk a sütőpapírra, kicsit ellapogatjuk, és sütőbe toljuk 12 percre. Ha kész, hűlni hagyjuk.
Beküldte: Szilvike
10 jel, hogy gluténérzékeny vagy
Több mint 55 olyan betegség létezik, melyet a glutén okozhat, ám egyes becslések szerint a gluténérzékenységben szenvedők 99 százalékánál soha nem diagnosztizálják a rendellenességet. Az alábbiakban felsoroljuk azokat a tüneteket, melyek gluténérzékenységre utalnak:
- Emésztési problémák: szélgörcs, puffadás, hasmenés, székrekedés.
- „Csirkebőr”, jellemzően a háton vagy a karon: a zsírsavhiány, illetve az A-vitamin hiányának következménye lehet, melyet az vált ki, hogy a glutén károsítja a bél nyálkahártyáját, ami zsírfelszívódási zavart eredményez.
- Fáradság, tompaság érzése a glutént tartalmazó élelmiszerek fogyasztása után.
- Diagnosztizált autoimmun betegség, például Hashimoto-féle pajzsmirigygyulladás, reumatoid artritisz, fekélyes vastagbélgyulladás, lupusz, pikkelysömör, szkleroderma vagy szklerózis multiplex.
- Neurológiai tünetek, például szédülés, egyensúlyzavar.
- Hormonzavarok, például premenstruális tünetegyüttes (PMS), policisztás petefészek szindróma (PCOS), ismeretlen eredetű meddőség.
- Migrénes fejfájás.
- Diagnosztizált krónikus fáradtság.
- Gyulladás, duzzanat, fájdalom például az ujjak, a csípő vagy a térd ízületeiben.
- Hangulatingadozások, szorongás, depresszió.
Ha arra gyanakszol, hogy gluténérzékeny lehetsz, a legegyszerűbben úgy bizonyosodhatsz meg erről, ha 2-3 hétig gluténmentes diétát tartasz. Ha a tünetek enyhülnek, megszűnnek, akkor azokat jó eséllyel valóban a glutén fogyasztása váltja ki.
Ha bizonytalan vagy, keresd fel a háziorvosodat a problémával és vizsgáltasd ki!
- Keksz zabpehelyből
- Isteni finom! Mézes gesztenyés krémes recept!
- Bárány aszalt szilvával
- Reform muffin – Mindenképpen barnacukrot használj, mert úgy az igazán finom
- Házi nutella recept (videó melléklettel)
Hozzávalók: 15 dkg zabpehely durvára darálva 15 dkg vaj 1 db tojás 10 dkg teljes kiörlésű liszt ( de jó a sima is ) 1 fél kávéskanál szódabikarbóna 6
Hozzávalók Tészta: 400 g liszt 2 evőkanál kakaó 2 evőkanál méz 2 tojás 200 g cukor 50 g vaj 2 kiskanál szódabikarbóna Főzött krém: fél liter tej 4 ek.
• 1 kg báránycomb • 25 dkg aszalt szilva • 2 fej vöröshagyma • 3 evőkanál olívaolaj • 2 evőkanál méz • 1 mokkáskanál kurkuma • 1 mokkáskanál őrölt kor
Hozzávalók 10 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt 10 dkg finomliszt 2 kávéskanál sütőpor 1 kávéskanál szódabikarbóna 5 dkg étcsokoládé 1 tojás 10 dkg barnac
Hozzávalók kb. 500 grammhoz: 200 g mogyoró 170 g csokoládé – ét (45-59%-os) 100 g csokoládé – tej 1 evőkanál kristálycukor 3 evőkanál vaj 3 evőkanál

