A 109 évet élt nő szerint a férfiak elkerülése a hosszú élet titka

Megszokott dolog, hogy az idős, hosszú életű embereket a fiatalok kérdések sokaságával bombázzák. Tanácsokat kérnek az élet minden területével kapcsolatban, próbálnak okulni a tapasztalatokból, szomjaznak az idősek bölcsességeire. Mind közül a leggyakoribb kérdés azonban kétségkívül a következő:

Mi a hosszú élet titka?

Természetesen a kérdést a 109 (!) évet élt Jessie Gallan sem kerülhette el. Az asszony a maga 109 évével Skócia egyik legidősebb embere volt. Jesse 2015 tavaszán hunyt el, évekkel ezelőtt adott interjúi azonban nem merültek a feledés homályába, köszönhetően a nem szokványos válaszoknak. Gallan 2014-ben adott interjújában azt mondta, egyik titka az, hogy hosszú élete során igyekezett elkerülni a férfiakat. Elmondása szerint az erősebb nem tagjai több gondot okoznak, mint amennyi hasznot hajtanak. Másik tippje az extrém hosszú életre vágyóknak a zabkása rendszeres fogyasztása volt, Jesse meg volt győződve róla, hogy ez nagy szerepet játszott abban, hogy bőven túllépte a 100 évet.

A skót hölgy 1906-ban született Kintore-ban, ahol a nyolctagú család egy pici, két szobás házban élt. Gyermekkoráról azt mondta, bár anyagi gondokkal küzdöttek, ő boldogságban nőtt fel, remek gyerekkora volt. Az iskolát hamar otthagyta, pincérnőként és szobalányként is kipróbálta magát, azonban aktív évei döntő többségét végül a szolgáltatóiparban töltötte. Nyugdíjasként egy otthonba költözött, amely beteg és/vagy egyedül élő idős emberek gondozására specializálódott. Jesse kivette a részét az otthon programjainak szervezésében, aktív társasági életet élt.

Ti mit szóltok a skót hölgy tanácsaihoz?

Hozzászólások