Mint emlékeztettek rá, a megmérettetésen eddig háromszor lett első magyar fa, illetve a második helyezést is sikerült többször elnyerni.
Elindult az idei Európa Fája versengés, a szavazás február 1- 28. között tart.
Mindenki két fára voksolhat, az utolsó héten titkossá válik a felület, nem látható a szavazás állása.
A nyertest március 19-én hirdetik ki, ünnepélyes díjátadó gála keretében.
A honlapról megismerjük a döntőbe került fákat, történetükkel együtt.
Tiszteletreméltó matuzsálemek versengenek: Belgiumból egy vörös bükk, Horvátországból egy ősöreg hárs, aki még egy parasztlázadásnál is szemtanú volt, Franciaországból egy hatalmas ragadozómadárra emlékeztető paratölgy.
Magyarországot idén a pécsi Havihegyi templom bejárata előtt álló szépséges mandulafa képviseli.
Janus Pannonius pécsi püspök-költő, 1466-ban írt egy dunántúli mandulafáról, mely az örök megújulás sajátos szimbóluma lett a városban. A JPM 10 éve (Janus Pannonius újratemetésekor) kezdeményezte azt a múzeumi „mandulafás akciót”, amelynek során 500 mandulafát ültettek el a városban. A havi-hegyi templom bejárata előtt álló öreg fát a pécsi Janus Pannonius Múzeum Természettudományi Osztályának Jurassic családi túraklubja fogadta örökbe.
Idén tehát ez a csavarodott törzsű, 135 év körüli növény képviseli hazánkat az Európa Fája versenyen.
E megmérettetésen eddig háromszor lett első magyar fa, és a második helyezést is sikerült többször elnyernünk.
A verseny 15 országot tesz büszkévé a kincsükre, 15 közösséget kovácsol össze, és rengeteg emberben tudatosítja a fák fontos szerepét a természetben.
A döntőbe került fák itt megtekinthetőek és szavazhatunk is: www.treeoftheyear.org az eredményeket március 19-én jelentik be a szervezők.
Forrás: morzsafarm.hu
- Az ország kenyere 2013 (tönkölybúzás-joghurtos kenyér)
- Kiderült, melyik a tipikus magyar proli étel
- Ilyesmire nem számítottak a kirándulók: összefutottak egy barna medvével az Aggteleki Nemzeti Parkban
- Mennyivel lett drágább az élelmiszer Amerikában 3 év alatt?
- 51 éves lett a népszerű műsorvezető, Borbás Marcsi – Boldog születésnapot kívánunk neki!
A Magyar Pékszövetség jóvoltából azonban már nem csak tortája, hanem kenyere is van az országnak. A magyar pékek érdekképviselete 2011 óta hirdeti meg
Kereken 22800 szavazat érkezett és az összes voks 21 százalékát tette zsebre a vizes cukros kenyér, ezt a magyar édességet tagadnánk le a legszívesebb
A nemzeti park igazgatósága a Facebookra tette fel a videót, amit turisták készíttek március 31-én Jósvafő közelében. Hogy a benne szereplő fiatal, ma
Ma olyan fotókat hoztunk el nektek, amelyek ugyanabban a boltban készültek, ugyanazokról az élelmiszerekről 3 év különbséggel. Először 2015-ben, majd
A magyar televíziózás egyik legnépszerűbb személyisége Borbás Marcsi, aki ma ünnepli 51. születésnapját. Jelenleg a Gasztroangyal című műsort vezeti,

