Bár az otthoni étkezések alkalmával maximum vendégek fogadásakor ügyelünk a helyet evőeszköz használatra, de nem árt felkészülni arra az esetre sem, ha egy nívós étterem finomságait kóstolnánk meg. Ekkor ugyanis nem csak a terítéken helyet kapott evőeszközök fogáshoz megfelelő használata fontos, hanem az is jelentőséggel bír, hogy miként helyezzük el az étkezés végeztével az evőeszközöket a tányéron.
Jobb helyeken erre igenis adnak, és lényeges tisztában lennünk azzal, hogy ez gyakorlatilag a pincérrel való kommunikációként van jelen az etikett szabályai között.
Lássuk most azokat a legfontosabb tudnivalókat, melyekkel még egy színvonalas étteremben is megálljuk a helyünket!
Amennyiben a kést és a villát mintegy háztető formában helyezzük a tányérra, abból látható, hogy még folytatjuk az étkezést. A késre merőlegesen, keresztben elhelyezett villa ezzel szemben azt mutatja, hogy jöhet a következő fogás. Ahhoz, hogy az elfogyasztott ételről véleményt alkossunk, nem feltétlen kell szavakba öntenünk mondandónkat, megtehetjük ezt az evőeszközök elhelyezésével is. Ha vízszintesen alulra a kést, fölé a villát tesszük, arról nyilatkozunk, hogy remek volt az étel. Ellenkező esetben a bal oldalra tett villa ágai közé szúrhatjuk a kést, ám ettől a főszakács valószínűleg nem lesz túl elégedett.
- Kicsi a kerted? Ültess függőlegesen növényeket! Káprázatos és pici helyen is elfér!
- Egy ötletes kertész megmutatja, hogyan rendezd el a virágokat, hogy a kerted bámulatos legyen!
- Hogyan lehet elvágni egy üveget különleges eszközök nélkül? Mióta ezt tudom, nem dobom ki az üvegeket!
- Ne költs pedikűrre! Használd ezt a két összetevőt a konyhádból és varázsold széppé lábaidat!
- Így nézhetsz ki évekkel fiatalabbnak a kókuszolaj segítségével 2 hét alatt!
Lassan eljön a tavasz és ilyenkor mindenki szeretné szebbé tenni a kertjét. Akinek kisebb a kertje, az minden millimétert ki kell használjon, de erre
A kert akkor igazán bámulatos, ha rengeteg színes virág díszíti. Egy kis ötletességgel bármekkora kertet egyedivé varázsolhatunk. Ha nem túl nagy a ke
Ma bemutatjuk nektek, hogyan lehet elvágni egy üveget különösebb erőfeszítés nélkül, amelyet felhasználhatunk a lakásunk díszítésére. Szükség lesz: 1
Higiéniai szempontból a test legelhanyagoltabb része a lábfej. Az emberek sokkal többet törődnek pl. a kezükkel, mint a lábukkal. Pedig egy gyönyörű l
A kókuszolaj az egyik leghasznosabb alapanyag, amit a szépségápolásban felhasználhatunk. Pozitív hatásainak skálája igen széles. Így használd ahhoz, h

