A kreatív kislány úgy gondolta, hogy jó lenne megúszni egy iskolai napot, ezért piros pöttyöket rajzol magára. Charlotte Schooley, a 34 éves édesanya elmondta, hogy lánya tudta, hogy az iskolában volt néhány eset, amikor az osztálytársai kiütések miatt hiányoztak.
A kislány a házi feladathoz egy piros tollat kért, majd néhány perccel később a szülőkhöz futott, hogy megmutassa, kiütései vannak. Azt gondolta, a szülőket meg tudja győzni, hogy bárányhimlős. Az édesanyjának el is mondta, hogy egy kicsit viszketnek is a kiütései. Az anya elmondta, hogy az apával együtt rögtön kiszúrták a trükköt és próbálták elfojtani a nevetést.
A szülők megpróbálták lemosni a piros pöttyöket. Azonban a próbálkozások nem vezettek sikerhez, mert a lány tartós filctollat használt.
Lily-nek következő nap iskolába kellett mennie és el kellett mondania az osztálytársainak és a tanárainak, hogy mit is tett, hogy meggyőzze őket, nem fertőző. Szerencsére a lány csütörtök este rajzolta tele magát piros kiütésekkel, így csak egy nap volt hátra az iskolából, a hétvége előtt. Az osztálytársai eleinte nem akarták elhinni neki, hogy nem fertőző. A szülők elmondták a tanároknak, hogy mi történt, elég vicces helyzet volt.
Az édesanya szerint, a ház mindig a nevetéstől hangos, a kislány mellett nem lehet unatkozni. A szülők biztosak benne, hogy nem ez volt a lány utolsó próbálkozása, hogy megússza az iskolát. – Írja a Dailymail
- Az édesanya először tartja karjaiban a koraszülött babáját! A kicsi 364 grammal született, de túlélte!
- Az 5 éves kislány meghódította a világot a bámulatos, dús hajával! Gyönyörű fotók!
- “Ha kinyitod a szemed, hazaviszlek!” Egy ápoló örökbe fogadta a beteg csecsemőt, akit a szülés után elhagyott az édesanyja!
- Apa hallotta, hogy az anyuka kacag a fürdőszobában, nem tudta elképzelni mi történt, de amikor belépett…
- A kutatók állítják: A rendetlenség a magas intelligencia és a zsenialitás jele
Naomi koraszülött volt, a terhesség 15- k hetében született 364 gramm súllyal. A szülők a karjaikba sem vehették őt miután megszületett, csak az inkub
Mia Aflao, Tel Aviv-ban él, még csak 5 éves, de már rengetegen ismerik őt. Megtalálhatók a fotói az interneten és a Vogue magazinban, a csodálatos fek
Ma egy érdekes és egyben megható történetet hoztunk el nektek. Egy kórházi ápoló, férfi létére elhatározta, hogy örökbe fogad egy újszülött csecsemőt,
A gyermekes családokban rengeteg vicces dolog történik, ez is egy ilyen pillanat. Apa arra lett figyelmes, hogy az anyuka hangosan nevet, nem tudta mi
Dobd a sarokba az iratrendezőket, a kis tolltartókat – kiderült, hogy egy csomó rejtett előnye van annak, ha valaki kissé kupisan tartja az íróasztalá

