Borsos csirke

Ha a csirkét feldaraboltuk, megmos­tuk, akkor egy nagy tojásnyi zsírban, kellő sóval és egy-két nagy késhegynyi törött borssal, kevés vízzel tegyük oda párolni. Fedjük le és gyakran kavargatva és ha szükséges, vizet többször is öntögetve rá, pároljuk, ameddig kissé megpuhul a húsa, de nem szabad túlfőzni, hogy szét ne menjen, csak éppen, hogy elég puha legyen.

Ekkor tegyünk rá egy csirkéhez egy jó nagy csipet apró kockára vágott vöröshagymát és ugyanannyi apróra vágott zöldpetrezselymet és ezzel is 10—15 percig pároljuk tovább. Nem szabad zsírjára sütni, csak amikor már  jó sűrű leve van rögtön tálaljuk.

Köretet adha­tunk mellé: rizst, burgonyát  és salátát is tetszés szerint.

  • Csirkepaprikás
  • Ennek már szép, nagyobb csirkét ve­hetünk. Mikor tisztára kopasztottuk, felbontottuk, vágjuk fel részeire és több vízből mossuk meg jól. Ekkor tegyünk

  • Paprikás csirke – Ennél jobb recept nem is kell! 😉
  • Nagyszerű étel, a barátnőm rendszeresen “megrendeli” tőlem. 🙂 Forrón, nokedlivel, vagy tésztával tálaljuk. Fejes saláta illik hozzá. Hozzávalók 2 db

  • Székelygulyás elkészítése
  • Egy kilónyi szép szálas savanyított káposztát tegyünk oda egy fazékba főni annyi vízbe, hogy jó bőven ellep­je. Azután külön egy lábasba tegyük oda a

  • Párolt (toros) káposzta elkészítése sertéshússal
  • Ezt leginkább disznóöléskor szokták készíteni a friss orjahúsból (tarja), de lehet bármilyen húsát venni a disznónak hozzá. Egykilónyi húst nagy kocká

  • Egészben sült csirke
  • Legjobb, legízletesebb a szép, nagy, de azért fiatal, kövér csirke. Gondosan megtisztogatjuk, megmossuk, szár­nyaiba tegyük bele a máját, zúzáját, láb

Hozzászólások