Brazíliában az orvosok 123 napig tartottak életben egy terhes nőt, hogy az életet adhasson gyermekének (10 fényképpel és egy videóval!)

A braziliai Campo Largóban található Nosso Senhora do Rocio kórház orvosai és munkatársai tartják talán a világ egyik legnehezebb rekordját, ami szüléshez kapcsolható. Történt ugyanis, hogy 123 napig sikerült életben tartaniuk egy nőt, hogy lehetőséget adjanak arra, hogy két gyermeke megszülethessen.

A gyermekek apja azt írta, hogy ami történt, az egy valódi csoda volt. Felesége, a 21 éves, Franklinen da Silva Zampoli Padilla agyvérzést kapott az elmúlt év októberében, a terhessége kilencedik hetében.

Soha nem nyerte vissza a tudatát, és, bármennyire is kegyetlenül hangzik, egy zöldség szintjén vegetált – írja a dailymail.co.uk.

Az orvosok azonnal megállapították, hogy az embriók ilyen módon képtelenek a túlélésre, és néhány hónappal később, februárban úgy döntöttek, hogy lekapcsolják a szerencsétlenül járt nőt az őt életben tartó gépekről. Ezt megelőzően a protokoll szerint ultrahangvizsgálatot végeztek el, és meglepődtek, hogy mindkét magzat nagyon szépen fejlődik.

A nő, mint személy, mint elmével rendelkező lény már régóta halott volt, de a teste továbbra is élt, és ezáltal gyermekei is fejlődhettek.

Az orvosok néhány napig figyelemmel kísérték a furcsa betegeket, és arra a következtetésre jutottak, hogy Franklinen belső szervei egészségesek és azok erőforrásai elegendőek a terhesség befejezéséhez. Azaz, van esély arra, hogy megmentsék a két életet. Egyértelmű volt, hogy harcolni kell!

Dr. Dalton Rivabem segítséget kért portugál munkatársaitól, akik már sikeresen végeztek hasonló műveletet, és 107 napig biztosították egy magzat fejlődését.

De senki sem tudta pontosan, hogy mennyi ideig fog élni a halott anya teste, és nyilván a Nosso Senhora orvosai sem a rekorddöntés érdekében fogtak bele ebbe az egyedülálló vállalkozásba.

Az orvosok 123 napig voltak képesek fenntartani az életet Franklinen testében, majd császármetszéssel kiemelték a csecsemőket.

 

A két kisbaba állapota a koraszülöttekének felelt meg, Ana Vitoria 1,4 kg, Asaf testvére pedig 1,3 kg-mal jött világra. Aztán három hónapig tartó speciális inkubátorokban ápolták őket, ennek eredményeképpen ma már semmi sem fenyegeti az életüket. A nagymama vált az anyjukká, melyet sajnos soha nem ismerhetnek már meg. Angela Silva elmondta, hogy rendkívül büszke a lányára, aki a szó legszorosabb értelmében az utolsókig védte a gyermekeit.

Ana Vitoria

és fiútestvére, Asaf

De a történet hősévé váltak a kórházi dolgozók, orvosok, ápolók, pszichológusok, sőt még a biztonsági őrök is!

Hiszen ez esetben nem csak arra volt szükség, hogy valahogy életben tartsanak egy öntudatánál nem lévő, de biológiai értelemben véve élő testet, hanem, a születésük után a gyermekeknek szükségük van törődésre, gondoskodásra.

Ezért a kórházi személyzet mintegy „felváltotta” a halott anya ágyát, beszélt gyermekekhez, dalokat énekelt nekik, bátorító szavakat mondtak nekik.

Az orvosok által végrehajtott művelet semmilyen szempontból sem volt rutinszerű orvosi eljárásnak nevezhető, hanem egy sokak által jól összehangolt, egyedülálló munka, akik boldogan kiáltottak fel, amikor a csecsemők egészségesen megszülettek.

Kezdetben, Franklin agyának halála után az orvosok azt mondták a férjének, hogy nemsokára a két kis szív is meg fog állni. Ezután kapcsolják ki a berendezéseket, és tudja eltemetni a feleségét és a két gyermekét.

De egy valódi csoda történt és most két kis élettel több lehet ezen a világon.

Hozzászólások