A jól ismert posztulátum a következőképpen szól: „Minden viccben csak egy töredék szól a viccről, a fennmaradó része igaz.” De bármilyen és bármekkora igazság is rejtőzzön a különböző élet- és táplálkozási módok mögött, az alapvető igazság változatlanul fennáll. Talán még az ókori Görögország legendáiból és mítoszaiból emlékezünk arra, hogy élt egy Zeus, akinek volt egy szeretett lánya, aki a mértékletesség istennője volt. A mértékletesség pedig mindig, mindennel kapcsolatban és minden korban szükséges.
„A pszichológiailag beteg emberek általában egészséges életmód megszállottjai.” Folyamatosan keresik a megfelelő ételeket és italokat, nem dohányoznak, vagy nem isznak bort, különböző sókat fogyasztanak, és a gyógyszertárak megszállottjai.
Mindig új gondolatok járnak a fejükben a betegségekről, de soha nem gyógyulnak meg teljesen. Valóban, a bűnös általában jobban érzi magát a szabálykövetőnél, mint ahogy a gaz is a kultúrnövények között nő a legjobban. Minden erényes ember erről panaszkodik.
Azok, akik túl sokat törődnek magukkal, mindig betegek. Ez a meghökkentő szenvedély, például, hogy bizonyos vizet szabad csak inni, az állandó rettegésből származik, azaz a haláltól való félelemtől. Merthogy valami belül azt mondja: „Uram, ne hagyd, hogy meghaljak, mert még nem is éltem.”
Carl Gustav Jung
Téli félév. III. Előadás, 1930. február 5.
- 40 divatos csillogó manikűr ötlet – ízléses és pompázatos!
- A kutatók állítják: A rendetlenség a magas intelligencia és a zsenialitás jele
- Hogyan ismerheted fel a mérgező embereket az életedben? A pszichológus elmondja, mire figyelj
- Öregkorunkban már nem kellünk senkinek? Csak addig vagyunk jók, amíg felneveljük a gyerekeket?
- Ennyire fontos a ruha? Ezt nem is gondoltam volna…
A csillogó manikűr ünnepélyes és pompázatos. Több módszer is van arra, hogy körmünknek ragyogást biztosítsunk – metálfényű körömlakk egy, vagy az össz
Dobd a sarokba az iratrendezőket, a kis tolltartókat – kiderült, hogy egy csomó rejtett előnye van annak, ha valaki kissé kupisan tartja az íróasztalá
Szinte senki sem kerülheti el, hogy előbb-utóbb mérgező emberrel, emberekkel kerüljön kapcsolatba. Ezeket az embereket nagyon fontos felismerni, ugyan
Számtalan idős, magányos ember él, akik tisztességgel felneveltek több gyermeket, amíg tudtak vigyáztak az unokákra, de mikor már ehhez túlságosan idő
Anna Kiryanova pszichológus, író. Az ő könyvei az élet nehéz időszakairól szólnak, amelyek meggyógyítják a spirituális sebeket, reményt adnak, segíten

