Citromos-joghurtos torta

Hozzávalók

Tészta:

  • 3 tojásból piskóta

Krém:

  • 1 nagy natur joghurt
  • 2 citrom
  • 15 dkg cukor
  • 2 csg zseléfix vagy 1.5 dkg zselé
  • 5 dl tejszín – növényi
  • 2 csg. vaníliás cukor

Tetejére:

  • 3 tojás fehérje

Elkészítés

3 tojásból szokásos módon összeállítjuk a tésztát és sütőpapiros – kapcsos – tortaformában elsimítjuk.
Felverjük a tojás fehérjét 10 dkg cukorral és a piskóta tésztára kenjük úgy, hogy a szélénél 2-3 cm kimaradjon, mert sütés közben terjeszkedik.
Előmelegített sütőben /170 C-on/ 30-35 percig sütjük majd hagyjuk kihűlni.

A joghurtot elkeverjük a cukorral, 1 citrom levével és kettőnek lereszelt héjával, vaníliás cukorral,majd a zseléfixet is belekeverjük. A tejszínt kemény habbá verjük és óvatosan elkeverjük a citromos joghurttal. Én a joghurtba fél dl mentaszörpöt is tettem, mert szeretem.

A kihűlt piskótát kettévágjuk, az alsó lapot visszahelyezzük a tortaformába és a krémet rákenjük, majd a tetejét is ráhelyezzük. Porcukorral megszórjuk.
Lehet a hab tetejére mandulapelyhet is szórni sütés előtt.

Ha nem zseléfixet használunk, akkor a zseléport szokásos módon beáztatjuk és ha már jól megduzzadt akkor felmelegítjük, de nem forraljuk. 3-4 evőkanálnyi joghurtos krémmel elkeverjük és úgy adjuk hozzá a többihez.
Én két citrom levével készítettem el, kicsit savanyúbb lett mint szerettem volna, de ízlés dolga.

A kész tortát 3-4 órára hűtőbe tesszük, hogy a krém megdermedjen.
A krémet lehet citrom helyett málna vagy egyéb szörppel is ízesiteni.

Beküldte: Lali

Hozzászólások