Csokimánia: 4 ellenállhatatlan finomság

Menthetetlenül beköszöntött az ősz, úgyhogy mostantól legálisan falhatunk csokit minden mennyiségben…

Tejcsokoládés szelet fahéjas körtével

Hozzávalók 16 szelethez:

A piskóta

  • 2 tojás
  • 12 dkg kristálycukor
  • 1,2 dl étolaj
  • 13 dkg liszt
  • fél evőkanál kakaópor
  • 1 teáskanál sütőpor

A krémhez:

  • 1 dl tej
  • 1 dkg zselatin (fél evőkanál)
  • 5 dkg kristálycukor
  • 15 dkg tejcsokoládé
  • 30 dkg felvert tejszínhab (kb. 3 dl habtejszín)
  • kakaópor a tetejére

A párolt körtéhez:

  • 2 nyári körte
  • 1 teáskanál vaj/margarin
  • 2 evőkanál méz
  • 1 teáskanál őrölt fahéj

A kakaós piskótához a tojásokat a cukorral habosra keverjük, belecsurgatjuk az olajat, végül belekeverjük a kakaóval és sütőporral elegyített lisztet. Sütőpapírral bélelt, 20×25 cm-es tepsibe, téglalap alakúra kenjük, és 170 °C-on 12 perc alatt megsütjük. (Ha van, használhatunk szögletes alumíniumkeretet is.) A körtét megmossuk, kicsumázzuk, héjastul kockára vágjuk. A vajat/margarint, a körtét, a mézet összekeverjük, majd egy kevés vízzel összepároljuk. Amikor megpuhult, de nem esett szét, rászórjuk az őrölt fahéjat, elkeverjük, félretesszük.

A krémhez a tejet, a zselatint és a cukrot folyamatos keverés mellett összeforraljuk, majd félretesszük. Belekeverjük a darabokra tördelt tejcsokoládét, keverjük, míg felolvad, majd kihűtjük. A fahéjas körtét a kihűlt piskótára kenjük (hagyjuk a keretben vagy a tepsiben). A tejes-csokoládés alapot, ha megdermedt, langyosra melegítjük, majd a felvert tejszínhabból egy keveset belekeverünk, végül az egészet összeforgatjuk vele. A kész csokoládékrémet a körtés piskótára szedjük, simára kenjük a tetejét. Kakaóval meghintjük, a kés pengéjét belenyomkodva megmintázzuk. Tálalás előtt kb. 4 órára hűtőszekrénybe tesszük.

Panettone csokoládéval

Hozzávalók 14 szelethez:

A tésztához:

  • 8 dkg kandírozott citrusféle
  • 8 dkg mazsola
  • 2 dl langyos tej
  • 4 dkg friss élesztő
  • 35 dkg liszt + a formához
  • 11 dkg vaj vagy margarin + a formához
  • 10 dkg porcukor
  • 1 tojás + 2 tojássárgája
  • 10 dkg sütésálló csokoládécsepp vagy aprított csokoládé

A csokoládémázhoz:

  • 1 dl habtejszín
  • 3 dkg kristálycukor
  • 1,25 dl tej
  • 12,5 dkg étcsokoládé

A kandírozott gyümölcsöket és a mazsolát forrásban lévő vízbe tesszük, pár perc után leszűrjük. A tejet kissé meglangyosítjuk, belekeverjük az élesztőt, kevés liszttel meghintjük, addig pihentetjük, amíg a többi alapanyagot egy tálba mérjük. A lisztet, a puha vajat vagy margarint, a porcukrot, a tojássárgáját és a tojást összekeverjük, hozzáadjuk az élesztős elegyet, majd fakanállal alaposan kevergetve lágy tésztát készítünk. (Nem gyúrjuk vagy dagasztjuk, mivel lágy szerkezetű tésztát kapunk, nem keményedik meg, nem is formázható belőle cipó.) Belekeverjük a mazsolát, a kandírozott gyümölcsöket és a csokoládét is. A kész tésztát egy kivajazott, kilisztezett kuglófformába tesszük. 50 °C-os sütőben a duplájára kelesztjük. (A sütő aljába tegyünk egy plusz tepsit, hogy a növekvő tészta arra csepegjen.) Amikor megkelt, kivesszük, a sütőt 170 °C-ra állítjuk, és ha felmelegedett, a panettonét visszatesszük. 30-40 perc alatt megsütjük, tűpróbával ellenőrizzük. Rácsra fordítjuk, a formában hagyjuk kihűlni. A mázhoz a tejszínt a cukorral és a tejjel felforraljuk, végül belekeverjük a csokoládét, megvárjuk, míg elolvad. A kihűlt kuglófra öntjük.

Fehér csokoládés tejszíntorta

Hozzávalók 24 cm átmérőjű tortához:

A piskótához:

  • 6 tojás
  • 20 dkg kristálycukor
  • 7 dkg vaj/margarin, olvasztva
  • 17,5 dkg liszt
  • 5 dkg sötét kakaópor

A krémhez:

  • 2 dl tej
  • 2 tojássárgája
  • 1 dkg zselatin (kb. fél evőkanál)
  • 10 dkg kristálycukor
  • 12 dkg fehér csokoládé
  • 5 dl hideg tejszín (30%-os)

A díszítéshez:

  • 10 dkg fehér csokoládé
  • kevés baracklekvár
  • 10 dkg szeletelt mandula

A piskótához a tojásokat a cukorral pár perc alatt habosra verjük (míg kifehéredik és többszörösére nő), majd óvatosan belekeverjük az olvasztott vajat/margarint, végül óvatosan beledolgozzuk a kakaóval összeszitált lisztet. A masszát a tortakarikába öntjük, egyenesen elkenjük a tetejét. 170 °C-ra előmelegített sütőben 35-40 percig sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük, majd félretesszük, hogy teljesen kihűljön.

A krémhez a tejet, a tojássárgáját, a zselatint és a cukrot közepes lángon összefőzzük, a tűzről levéve belekeverjük a darabokra tört fehér csokoládét. Simára keverjük, hagyjuk kihűlni. A piskótát három lapba vágjuk, a formát, amiben sült, oldalt – a formánál magasabb papírcsíkkal – kibéleljük, majd beletesszük az alsó piskótalapot. (A tortát a karikában töltjük, így a krém nem folyik ki az oldalán.) A tejszínt habbá verjük, majd a korábban lefőzött, még langyos alapkrémhez keverjük. Harmadát az alsó piskótalapra kenjük, majd rátesszük a következő piskótát. Erre ismét a krém harmadát kenjük, majd az utolsó piskótalapot is ráhelyezzük. A maradék krémet a torta tetejére kenjük. Legalább 6 órára hűtőszekrénybe tesszük.

A díszítéshez egy sima felületű tálcát vagy kartonlapot átlátszó fóliával vonunk be. A fehér csokoládét vízgőzön megolvasztjuk úgy, hogy hígan folyós legyen, de kézmeleg maradjon. Folyamatosan kevergetjük. Levesszük a gőzről, gyakori keverés mellett hagyjuk hűlni. Ha már kezd visszadermedni, de még kenhető állagú, a fóliázott alapon egy késsel elkenjük. Hűtőszekrényben dermesztjük felhasználásig. A tortáról tálalás előtt lehúzzuk a fémkarikát és a papírt. A torta oldalát bekenjük baracklekvárral, és 150 °C-on megpirított szeletelt mandulával beszórjuk. Az elkészített csokoládélapot levesszük a fóliáról, darabokra törjük, ezzel díszítjük a torta tetejét.

Lisztmentes brownie diákcsemegével

Hozzávalók 30×25 cm-es tepsihez:

  • 15 dkg vaj vagy margarin
  • 35 dkg étcsokoládé
  • 5 tojás
  • 20 dkg kristálycukor
  • 2,5 dkg tejszín
  • 15 dkg diákcsemege

A vajat vagy margarint mikrohullámú sütőben felmelegítjük, majd belekeverjük a csokoládét, simára dolgozzuk. A tojásokat a cukorral robotgéppel nagyon habosra keverjük, majd beleöntjük a vajas/margarinos csokoládét (ha megszilárdult, újra megmelegítjük, hogy folyós legyen). Hozzáadjuk a tejszínt, alaposan elkeverjük. (A massza összeesik, ez nem baj.) Egy 30×25 cm-es tepsi oldalát kivajazzuk, alul sütőpapírral kibéleljük, ebbe öntjük a masszát. A tetejét simára húzzuk, megszórjuk a kissé összedarabolt diákcsemegével. 170 °C-ra előmelegített sütőben 35 perc alatt megsütjük. Ekkor a teteje repedezett lesz, a belseje kissé puha. Kínálhatjuk vaníliafagylalttal vagy csokoládéöntettel.

Beküldte: Rita

  • Tejszínes szelet
  • Hozzávalók Tésztákhoz: 6 tojás, 22 dkg kristálycukor, 2 kávéskanál sütőpor, 4 csomag csokoládés pudingpor. Krémhez: 25 dkg margarin, 25 dkg porcukor,

  • Madártej szelet pár perc alatt
  • Hozzávalók Tésztához 8 db tojásfehérje 8 evőkanál kristálycukor 1 sütőpor 8 evőkanál liszt Krémhez 8 db tojássárgája 4 evőkanál kristálycukor 5 evőkan

  • Mézes-puncsos szelet
  • Hozzávalók: A tésztához: 50 dkg liszt 6 dkg sütőmargarin 16 dkg porcukor 2 tojás 1 teáskanál szódabikarbóna 4 evőkanál olvasztott méz kb. 1 dl tejföl

  • Havas háztető
  • Hozzávalók 6 tojásból sütött vékony piskótalap, vagy 1 csomag készen kapható mézes tortalap A közepéhez 2,5 dl tej 2 evőkanál keserű kakaópor 2 evőkan

  • Sport-szelet torta recept – Tejszínes csokikrémmel töltött mennyei finomság…
  • Hozzávalók Piskóta: 6 tojás 6 evőkanál cukor 6 evőkanál liszt pici só fél csomag sütőpor Krém: 1 kis dobozos (2 dl) Hulala habtejszín 10 dkg ét tortab

Hozzászólások