Egészben sült csirke

Legjobb, legízletesebb a szép, nagy, de azért fiatal, kövér csirke. Gondosan megtisztogatjuk, megmossuk, szár­nyaiba tegyük bele a máját, zúzáját, lábait pedig dugjuk bele a kibontás melletti laza bőrébe, egy kis nyilast vágva. Azután, sütés előtt egy-két órá­val sózzuk be kívül-belül jól, hogy mindenütt érje a só. Amikor sütni akarjuk, helyezzük egy megfelelő nagyságú tepsibe, tegyünk rá 2—3 nagy tojásnyi zsírt, amelyet kenjünk rá a csirkére, öntsünk alá 1—2 merőkanál vizet és a sütőbe téve süssük, gyakran meg­forgatva és saját levével öntözgetve. Közbe kóstoljuk meg a levét, ha nem volna elég sós, akkor pótoljuk, mert csak akkor lesz jóízű a pecsenye, ha a lévén szinte erősen érezni  sót.

Ha már puhára párolódott a hús, hagyjuk elsülni a vizét és pirítsuk meg minden oldalát szép pirosra, de nem szárazra. Úgy kell alkalmazni, hogy éppen a kellő időre süljön meg, hogy amikor megpirult, rögtön lehessen tálalni. A sütésére, aszerint, amilyen nagy a csirke, 1—1 és fél órai idő szükséges. Egész kicsi, fiatal csirke megsül egy félóra alatt is.

Tálaláskor, ha sok a zsír alatta, szűrjük le belőle és a többihez önt­sünk néhány evőkanálnyi vizet, hogy forrjon össze és szép barnás színe le­gyen. A csirkét felvágjuk, forró tálra rakjuk, lehetőleg úgy, mintha egyben volna a csirke és a vizes zsírt ráöntve adjuk fel.

Lehet mellé rakni zsírban pirított krumpliszeleteket és salátát tetszés szerint adhatunk hozzá. Aki szereti, tehet a csirke belsejébe 1—2 kis szál majoránnát is és ezzel együtt sütjük.

Ez valami különös jó, kellemes ízt ad a húsnak.

  • Csirkepaprikás
  • Ennek már szép, nagyobb csirkét ve­hetünk. Mikor tisztára kopasztottuk, felbontottuk, vágjuk fel részeire és több vízből mossuk meg jól. Ekkor tegyünk

  • Sertéstokány recept borsosan
  • Ezt lehet a sertésnek minden ré­széből összeszedett húsokból készíteni, kivált sertésöléskor szokták. Rendes pörköltdarabokra vágjuk fel a húst. Aztán

  • Töltött karalábé
  • 12—14 darab gyenge, egyenlő nagy­ságú kis karalábét meghámozunk szép, kerek simára és a karalábévágóval ügyesen kivágjuk, hogy fent csak kis nyílás ma

  • Borsos csirke
  • Ha a csirkét feldaraboltuk, megmos­tuk, akkor egy nagy tojásnyi zsírban, kellő sóval és egy-két nagy késhegynyi törött borssal, kevés vízzel tegyük od

  • Székelygulyás elkészítése
  • Egy kilónyi szép szálas savanyított káposztát tegyünk oda egy fazékba főni annyi vízbe, hogy jó bőven ellep­je. Azután külön egy lábasba tegyük oda a



Hozzászólások