Ma egy nagyon finom sütemény receptjét hoztuk el nektek amelynek a formája rózsa alakú és az íze fenséges, kicsik és nagyok egyaránt rajonganak érte. Bármilyen alkalomra elkészíthető, mert már a látványa is fenséges.
Hozzávalók:
- 450 g liszt,
- 250 g tehéntúró,
- 100 g vaj,
- 2 tojás sárgája,
- 4 evőkanál cukor,
- negyed teáskanál szódabikarbóna,
- 1 kiskanál citromlé,
- 1 tasak vanilíáscukor.
Elkészítés:
Keverjük össze a tojássárgáját a cukorral, a vajjal és a túróval, majd adjuk hozzá a citromlével felfuttatott szódabikarbónát és a lisztet, ízesítsük a vaníliával.
Gyúrjuk össze és dolgozzuk ki jól a tésztát, majd nyújtsuk ki vékonyra és vágjunk ki a tésztából köröket egy pohár segítségével. Ahhoz, hogy rózsa formájú süteményt kapjunk, tegyünk három darab körformájú tésztadarabot egymásra, tekerjük fel, majd vágjuk el kettőbe úgy ahogy az alábbi fotón is látható.
Tegyünk sütőpapírt a tepsibe és rakjuk bele a tésztából készült rózsákat, 170 fokon süssük 20 – 30 percet. A megsült rózsákat még melegen szórjuk meg cukorral, kókuszreszelékkel, csokoládéreszelékkel, tetszés szerint.
Jó étvágyat!
- Káprázatos sütemény, amivel mindenkit lenyűgözhetsz! Könnyen elkészíthető és nagyon finom!
- 10 elképesztően finom és könnyen elkészíthető előétel, az ünnepi asztalra!
- Bögrés piramis torta, fenséges diós, mákos töltelékkel! Igazi krémes ünnepi finomság!
- Minden hölgynek ismernie kellene ezeket a tippeket! Már minden ismerősömnek megmutattam őket!
- A tésztát nyújtsd vékonyra, szórd meg aszalt gyümölccsel és tekerd fel, az eredmény minden képzeletet felülmúl!
Elképesztően finom, nincs vele sok munka és mindenki rajong érte. Ha valami finomra vágysz, ezt érdemes kipróbálnod! Hozzávalók a tésztához: 6 db tojá
A saláták és az előételek az ünnepi asztal legfontosabb alkotóelemei, ezért ma bemutatunk nektek 10 olyan fantasztikus előételt, amelyek nem hiányozha
Ma egy nagyon finom sütemény receptjét hoztuk el nektek, ennek a süteménynek házikó, vagy piramis formája van és bármilyen ünnepi alkalomra elkészíthe
Biztosan mindenkivel előfordult már, hogy problémát okozott a cipő vagy a csizma helyes tárolása, tisztítása, mi ezért szeretnénk bemutatni nektek néh
Ma egy igazán különleges kalács receptjét hoztuk el nektek, amelynek a formája a kakaós csigához hasonló, a tölteléke pedig csupa finomság: áfonya, sz

