Anna Kiryanova pszichológus, író. Az ő könyvei az élet nehéz időszakairól szólnak, amelyek meggyógyítják a spirituális sebeket, reményt adnak, segítenek abban, hogy más szemszögből lássuk a dolgokat a mindennapi életben és helyes következtetéseket vonjunk le.
Kiryanova szerint mindegy mennyire érezzük rosszul magunkat, vagy mennyire vagyunk szomorúak, mindegy milyen viharossá vált az életünk, nagyon fontos, hogy jól nézzünk ki, adjunk a megjelenésünkre, öltözzünk stílusosan, ha szükségünk van pénzre, figyelemre, tiszteletre és elfogadásra.
Amit most kiemelünk az egy kissé szomorú, de igaz, egy olyan személynek aki régebbi, már használt ruhákba öltözik kevesebb a sikere. Egy pszichológus elvégzett egy kísérletet. Felöltözött egy jelentős összegért vásárolt kosztümbe és előadta, hogyan lopták el a pénztárcáját.
Az utcán sétáló emberek, bár nem ismerték őt mégis sajnálták és még taxira is adtak pénzt neki.
A következő napon ugyanezt eljátszotta egy zsúfolt utcán azzal a különbséggel, hogy most használt, régebbi ruhákba öltözött. Most kevesebb ember sajnálta és senki sem ajánlt fel pénzt a számára.
Egy zenész szinte nevetséges honoráriumot kapott a koncertjein ezért a metrón elkezdett zenélni egy kis plusz pénzért. Szakadt farmernadrág és egy régi pulóver volt rajta, kevesen voltak akik meghallgatták, így hát egész nap csak 32 dollárt keresett. Ilyenek az emberek.
Ha a kinézetünk a szegénységet mutatja akkor legjobb esetben csak sajnálni fognak minket, a legrosszabb esetben pedig elzavarnak, mert az emberek nem szeretik azokat a személyeket akik rontják a hangulatukat a megjelenésükkel. Minden esetben fenn kell tartanunk a látszatot, minden attól függ, hogy mennyire akarunk elérni valamit és mi az amit el akarunk érni.
Időnként nem könnyű elfogadni, de az emberek a külső alapján ítélnek. Ha sikeres akarsz lenni, fontos, hogy odafigyelj erre.
- Ne gondolj rosszat, mert azzal magadnak ártasz! Mindenkinek el kellene olvasnia…
- 40 divatos csillogó manikűr ötlet – ízléses és pompázatos!
- Az 5 éves kislány meghódította a világot a bámulatos, dús hajával! Gyönyörű fotók!
- 2019: a kínai horoszkóp szerint a disznó éve! Mire számíthatnak a csillagjegyek?
- A 7 leggyakrabban előforduló álom! Mi a jelentésük és mit kell tennünk, ha ilyen álmaink vannak?
Egy párizsi kórházban dolgozó fiatal pszichológus egy kísérletet végzett a pácienseivel. A kísérlet abból állt, hogy a betegei minden nap el kellett m
A csillogó manikűr ünnepélyes és pompázatos. Több módszer is van arra, hogy körmünknek ragyogást biztosítsunk – metálfényű körömlakk egy, vagy az össz
Mia Aflao, Tel Aviv-ban él, még csak 5 éves, de már rengetegen ismerik őt. Megtalálhatók a fotói az interneten és a Vogue magazinban, a csodálatos fek
2019 a disznó éve, a kínai horoszkóp szerint a disznók szorgalmasak és tele vannak élettel. Ők nagyon tudnak koncentrálni, ha pedig van egy céljuk, ak
Mindenki álmodik, az emberek és az állatok is. Az alvás során az emberek szervezete relaxál, de az agy egy másodpercre sem hagyja abba az aktivitást,

