Alapvetően a csirkehús egészségesnek számít, hiszen csak a bőrében van zsiradék, amelynek fogyasztása nem igazán javallott, a húsát viszont nyugodtan lehet fogyasztani, hiszen egészséges. Sokan a csirkemellet kedvelik leginkább. Most azonban a brit The Guardian lap leírja a valóságot, hogy voltaképpen milyen szárnyashúst is teszünk a kosarunkba, ha azt a hipermarketek hűtőiből szerezzük be.
Az emberiség népességszámának növekedése természetesen az élelmiszeriparra is nagy befolyással van, hiszen egyre több az éhes száj, ezért egyre nagyobb mennyiségben, és gyorsabban kell előállítani a mindennapi betevőt.
A The Guardian szerint az üzletekben található fagyasztott csirkemellegyötöde víz, amelyet egyéb adalékanyagokkal együtt fecskendeznek bele a húsba. Az eljárás egyszerű: a Nagy-Britannia-i csirkehús-feldolgozó üzem, a Westbridge Food Group már eleve lefagyasztott és sós vízzel beoltott csirkéket importál Brazíliából, ahol a sós víz mellett még kukoricaolajjal és egyfajta glükóz anyaggal is beinjekciózzák a csirkét, amely a sütés során kiürül, így elnyomja a sós lé ízét.
Az uniós szabályozás szerint tilos ilyen módon kereskedelmi forgalomba hozni húsokat, de a brit szupermarketet nem is rejtik véka alá, hogy miket tartalmaznak a csirkemellek, szerintük ezáltal az elkészített húsok finomabbak és lédúsabbak lesznek.
A vásárlók viszont a vizet is megveszik a hússal együtt, így gyakorlatilag a fogyasztók a fagyasztott csirkemell mellett még az azt tartalmazó 40 százaléknyi vizet is kifizetik. A húsokat forgalmazó cégeknek viszont ez megéri, hiszen a válság ellenére olcsón és sok csirkemellet tudnak így értékesíteni.
- A következőkben pár olyan érvet ismertetünk, amelyek a tojásfogyasztás előnyeire hívják fel a figyelmet
- Két ínycsiklandó wrap recept
- Mennyivel lett drágább az élelmiszer Amerikában 3 év alatt?
- Készítsd el otthon a világ leghíresebb sült csirkéjét!
- Lisztbe és tojásba forgatod a csirkehúst, mikor a család rántott húsra vágyik? Van ennél sokkal egyszerűbb módszer is!
Ezért érdemes gyakran tojást fogyasztani A következőkben pár olyan érvet ismertetünk, amelyek a tojásfogyasztás előnyeire hívják fel a figyelmet. A to
Tudod mi az a wrap? Mostanában egyre több helyen kaphatunk wrap-ba töltött finomságokat. Még mielőtt azt hinnéd, hogy ez valamilyen új étel, eláruljuk
Ma olyan fotókat hoztunk el nektek, amelyek ugyanabban a boltban készültek, ugyanazokról az élelmiszerekről 3 év különbséggel. Először 2015-ben, majd
Kiderült, milyen recept szerint készülnek az egyik legismertebb gyorsétteremlánc jellegzetes ízesítésű sült csirkéi. Íme! Hozzávalók: Csirkehúsdarabok
A csirkehúsból készült rántott húst mindenki szereti és bármikor szívesen fogyasztja. A háziasszonyok amikor rántott húst készítenek, előbb lisztbe, m

