Így tegyünk el homoktövist mézben

A méz és a homoktövis kombinációja mondhatni felér egy gyógyszertár árukínálatával, már írtunk a homoktövis bámulatos hatásáról, amelyet itt olvashatjátok el, most a homoktövis mézben való elkészítését ismertetjük.

3

Hogyha egy kicsit is úgy érezzük, hogy kerülget a hűlés, vagy nem bírjuk elviselni a hűvösebb időjárást, borzongunk a reggelektől, este pedig semmi energiánk nincsen, vagy csak fel akarjuk tölteni magunkat vitaminnal, gyorsan szerezzünk be legalább egy kiló homoktövist. Ha pedig nincsen semmilyen panaszunk, csak esetleg fogyni szeretnénk, akkor is fogyaszthatunk homoktövist, hiszen nagyon erős zsíroldó hatása van.

Az alábbiakban nézzük, hogyan tehetünk el télire mézben homoktövist.

Hozzávalók:

 Minimum egy kiló homoktövis, méz

Elkészítés: A narancssárga bogyókat mossuk jól meg, csepegtessük le egy szűrőn, tisztítsuk meg, hogyha esetleg még szár, levél vagy tüske darabkák vannak közötte. A befőttes üvegeket előzőleg jól mossuk ki, ki is főzhetjük, így csírátlanítjuk. Kanalazzuk bele a homoktövist, úgy, hogy az üvegek körülbelül félig legyenek, majd öntsük fel mézzel, míg tele nem lesznek. Körülbelül két hétig érleljük a hűtőben, és már fogyaszthatjuk is. Reggelente egy kávéskanállal üres gyomorra az egész napot bearanyozza. Ha kúraszerűen fogyasztjuk, akkor legalább három evőkanállal fogyasszunk el belőle, de kiegészíthetjük homoktövis szörppel és olajjal is.

Hozzászólások