Ilyen trükköket vet be a tejipar, hogy azt hidd, szükséged van a tejre!

Annak ellenére, hogy a napi szükséges kálcium, kálium és fehérje gyümölcsökből és zöldségekből is beszerezhető, a tejipar dollármilliárdokat költ arra, hogy meggyőzze az embereket ennek az ellenkezőjéről.

Ittál tejet? Nagyon reméljük, hogy nem. Kis mennyiségben a kávénak, teának finom ízesítője lehet, de a pasztörizált tej erősen mérgező az emberi szervezet számára. Több orvosi tanulmány és kutatás is szól a témáról, ezek pedig arra engednek következtetni, hogy a tej fogyasztása az ember számára több hátránnyal jár, mint előnnyel.

Ennek oka, hogy a közhiedelemmel ellentétben még soha nem mutatták ki a tejről, hogy csökkentené a csonttörés kockázatát. Mi több, egy tanulmány szerint 50%-kal növeli annak esélyét! Ezt támasztja alá az a tény, hogy a legalacsonyabb tejfogyasztással rendelkező országokban – Afrikában, Ázsiában – a legalacsonyabb a csontritkulás aránya.

Figyelembe véve, hogy a világ népességének közel ¾-e képtelen megemészteni a tejet és más tejtermékeket, világos, hogy a tej nem alkalmas emberi fogyasztásra. Ugyanakkor az átlagos fogyasztó nincs tisztában ezzel. A reklámok azt szajkózzák, hogy a tej ideális táplálék az egészséges élethez.

Mivel ezzel kapcsolatban rengeteg a félreértés, a Vox nemrégiben készített egy kisfilmet, ami jól szemlélteti a tejipar mesterkedését.

Ha te is azt gondolod, hogy a tejre szükség van ahhoz, hogy nagy és erős legyél, nem vagy egyedül. Itt az idő, hogy megismerd a tényeket!

Mivel a tej a nyálka termelést fokozza a szervezetben, kapcsolódik allergiákhoz, fülfertőzéshez, az 1-es típusú cukorbetegséghez, a vérszegénységhez, székrekedéshez is. Ezen túlmenően hozzájárulhat bizonyos típusú rákos betegségek kifejlődéséhez, mivel fogyasztása növeli az inzulinszerű növekedési faktor (IGF-1) szintjét.

A jó hír az, hogy a tejet rengeteg ízletes, krémes alternatívával lehet helyettesíteni. A rizsből, mandulából, kesudióból, kenderből kókuszból készült “tej” megtalálható a legtöbb szupermarketben, néhány gyártó pedig tejmentes jégkrémet is készít. A tejmentes termékek az elmúlt években egyre nagyobb tért hódítanak maguknak, a mandulatej fogyasztása például 2000-2015. között 250%-kal nőtt.

Hozzászólások