Hozzávalók 1 rúdhoz:
- 1 db csontozott füstölt csülök
- 9-10 szelet karaj
- 20 szelet bacon
- 1 nagy vöröshagyma
- 2 evőkanál mustár
- 300-400 g reszelt sajt
- 2 tojás
- liszt
Elkészítés:
- A csülköt előző este vízben főzzük puhára, kb. 1 és fél óra alatt.
- Mikor már langyos, szedjük le a húst és vágjuk kis falatokra.
- A hagymát apró kockákra vágjuk és zsíron megdinszteljük.
- A csülköt a hagymát és a mustárt összekeverjük és egy zárható dobozba hűtőbe tesszük.
- A karaj szeleteket kiklopfoljuk, sózzuk és szintén hűtőbe tesszük.
- Másnap a sütőt 180 fokra előmelegítjük
- Az őzgerinc formát kibéleljük baconnal, úgy hogy a szélén túllógjon, ezt majd a tetejére hajtjuk a végén.
- Beleszórunk egy marék sajtot, majd a lisztbe és tojásba forgatott hússzeletekkel kibéleljük.
- Újra sajtot szórunk rá, majd az előző nap elkészített csülök töltelékkel jól megtömjük.
- Ismét sajt jön, majd a maradék tojásba, lisztbe forgatott, karaj.
- Megint sajt, amire ráhajtogatjuk a lelógó bacon szeleteket, és még a maradék baconnal a hiányzó részeket is befedjük.
- A nagy gáztepsibe helyezzük az őzgerincformát, hogy ha sülés közben kifolyna a leve akkor legyen mi felfogja.
- Szép pirosra sütjük 180 fokon, kb. 1 óra alatt, majd kivesszük, a gáztepsibe sütőpapírt helyezünk és a formából a csülkös rudat óvatosan ráfordítjuk, így toljuk vissza a sütőbe és a másik felét is pirosra sütjük.
Forrás: http://barbikonyhaja.blogspot.hu/2014/03/karajba-zart-csulok.html
- Zöldséges csirkemell
- Lacipecsenye (tordai pecsenye) – Én is annyira szeretem…
- Virslis-krumplis golyók – Filléres és finom! Egy recept, amit kár lenne kihagynod!
- Rokfortos körtetorta
- Rakott gombás csoda, jó sok finomsággal! Mióta kipróbáltuk, a család folyton ezt kéri!
Hozzávalók 8 szelet csirkemell 20 dkg finomfőzelék alap 15 dkg reszelt sajt 10 dkg puha vaj 3 tojás zsemlemorzsa liszt só bors olaj a sütéshez Elkészí
Én is kipróbáltam és nagyon bejött! 🙂 Nagy előnye, hogy hidegen is kitűnő, és igazán kiadós. Hozzávalók 80 dkg fiatal, bőrös sertéskaraj vagy comb,
Hozzávalók: 1 kg krumpli 10 dkg virsli 8 dkg reszelt sajt 2 tojás sárgája 1 csokor petrezselyem kevés olaj só bors szerecsendió liszt tojás zsemlemorz
10 dkg finomliszt, csipetnyi só, 4 evőkanál olvasztott vaj, 4 evőkanál darált dió, 2 nagyobb körte, 12 dkg rokfort sajt, 1 dl tejföl, csipetnyi őrölt
Ma egy nagyon egyszerű és ízletes finomságot mutatunk. A recept elképesztően egyszerű, nem lehet elrontani, ezért is van nagy sikere! Hozzávalók: 300

