Nem engedik be többé a hat éven aluli gyermekeket egy pennsylvaniai étterembe, arra hivatkozva, hogy túl zajosak.
![]() |
Mr. Vuick, a McDain’s étterem tulajdonosa |
A tulajdonos, Mike Vuick azért határozta el, hogy kitiltja a kicsiket a Monroeville városában található McDain’s étteremből, mert a többi vendég sokat panaszkodott a hangoskodásra. Elhatározását e-mailben küldte el a vendégeknek, és arra hivatkozott, hogy a hat év alattiak állandóan zavarják a gyerek nélkül érkezők nyugalmát, mivel nem lehet őket kontrollálni.
Mr. Vuick azt is hozzátette, hogy neki alapvetően semmi baja sincs az ekkorra gyerekekkel, de az, ahogy az asztaloknál viselkednek, „az udvariatlanság és az önzés csúcsa”. Ő pedig egy csendes, elegáns helyként képzelni el a McDain’s-t.
Hozzá kell tennünk, hogy nem Mike Vuick az első, aki hasonló elhatározásra jutott az Egyesült Államokban: tavaly egy észak-karolinai étteremben is kifüggesztettek egy „Sikoltozó gyerekeket nem tolerálunk” táblát, jelezve a szülőknek, hogy ha gyermekük hangosabb a kelleténél, akkor kitessékelik őket. A tábla elhelyezése után állítólag nagyon fellendült a forgalom, ezért a tulajdonos abban bízik, hogy a McDain’s esetében is ez történik majd.
Persze a helyiek közül sokan tiltakoznak a tilalom ellen, mondván, hogy ez sérti a gyerekek jogait. A törvény szerint azonban nem illegális az, hogy a kicsik nem ehetnek az étteremben, így a felháborodott szülők nem tehetnek semmit.
Néhány éve a floridai Disney World egyik elegáns, meglehetősen drága étterme is kihirdette, hogy nem fogad 10 év alatti gyermekeket. Igencsak pikáns kijelentés volt ez egy gyerekekre épülő létesítményben, de arra hivatkoztak, hogy a vendégek itt nyugalomra vágynak, és ezen kívül még közel 100 étterem van itt.
Szintén nem tolerálják az apróságokat a Malaysia Airlines Boeing 747-400-as gépeinek első osztályán, ahol nem lehet csecsemővel utazni. Az utasok ugyanis gyakran panaszkodtak a síró babákra, akik megzavarják a pihenésüket.
Utánanéztünk, hogy a hazai éttermekben van-e hasonló tilalom, de egyetlen magyar helyet sem találtunk, ahol ilyen jellegű rendelkezéseket vezettek volna be. Bár elképzelhető, hogy nem is kell kifejezetten kitiltani a gyerekeket egy étteremből, bőven elég, ha eleve úgy alakítják ki, hogy ne legyen gyerekbarát a hely, mert oda úgysem mennek másodszor a gyerekes szülők.
- A gyorséttermi dolgozó felkapott egy napernyőt a teraszról, hogy a szakadó esőben elkísérje az idős bácsit az autójáig!
- Újabb törvénymódosítás és szigorítás: dohányárut csak 21 évesen, és alkoholtilalom 2014 év közepétől
- A teríték és az evőeszközök helyes használata
- Ez az anyuka befogja a fiát, ha főzésről, takarításról van szó. Sokan azt mondták, hogy lányként neveli, de mikor megtudták, miért teszi…
- A legcsúnyább éttermi átverések
Egy fiatal éttermi dolgozó meglátta, hogy egy idős bácsi éppen távozik a gyorsétteremből. Odakint zuhogott az eső, ezért a fiatalember felkapott egy n
A nemzeti dohányboltok után, újabb törvény módosítás és szigorítás éri a dohányosokat, rendkívül megnőtt a fiatalok körében a dohányzás, ezt vissza ke
Bár az otthoni étkezések alkalmával maximum vendégek fogadásakor ügyelünk a helyet evőeszköz használatra, de nem árt felkészülni arra az esetre sem, h
Michiganban egy 22 éves anyát sok kritika ért, azért mert olyan fotókat posztolt amelyeken a fia a házi munkában segített neki, a takarítástól elkezdv
Nemrégiben egy brazil turista két sörért és egy gulyásért hetvenötezer forintos számlát kapott. Ez szimpla zsarolás, nem átverés. Azok az éttermek, am

