Hozzávalók
A tésztához:
- 3 tojás
- 3 evőkanál víz
- 12 dkg cukor
- 8 dkg liszt
- 5 dkg étkezési keményítő
- 1 teáskanál sütőpor
A krémhez:
- 25 dkg meggy
- 1 citrom leve és reszelt héja
- 50 dkg túró
- 4 dl tejszín
- 1 zacskó zselatinfix (4 dl folyadékhoz)
- 10 dkg porcukor
Szükséges még:
- 1-2 evőkanál porcukor a sütemény szórásához
- cukor a konyharuhára
A tészta sütéséhez:
- 20 × 30 cm-es tepsi
- sütőpapír
Elkészítés
A tésztához a tojások fehérjét 3 evőkanál vízzel együtt kemény habbá verjük és közben beleszórunk 12 dkg cukrot. Egyenként beledolgozzuk a tojássárgákat, majd lazán beleforgatjuk a sütőporral és keményítővel elvegyített lisztet. Sütőpapírral kibélelt tepsibe simítjuk és 180°C-on sütjük. Cukorral megszórt konyharuhára borítjuk, majd a sütőpapírt lehúzzuk róla. A piskótát kihűtjük.
A túrót a cukorral, a reszelt citromhéjjal és a citrom levével kikeverjük. A piskótát keresztben félbevágjuk, és az alsó lap köré keretet állítunk. A tejszínt kemény habbá verjük, beledolgozzuk a zselatinfixet. A habot 25 dkg meggyel együtt a túrókrémbe forgatjuk és a piskótalapon elosztjuk. Ráfektetjük a másik lapot és 1 órára hűtőbe tesszük. Porcukorral meghintjük.
Beküldte: Robi
- Citromvarázs Recept – nagyon könnyű elkészíteni és finom:)
- Fanta szelet – Anyum megsütötte és nagyon nagyon finom lett
- Ez valami fantasztikus! Vaníliás-gesztenyés diós piskóta krémes
- Túrótorta sütés nélkül!
- Karácsonyi fatörzs torta
Hozzávalók 3 főre 2 csomag babapiskóta 4 dl tejföl 4 dl habtejszín 6 evőkanál porcukor 1 db citrom Elkészítés A tejszínt habbá verjük, porcukorral íze
Ezt a receptet ugyan így ismerem és a legjobb sütik közé tartozik! Nagyon közkedvelt, mi is sűrűn készítjük! 🙂 Hozzávalók 7 db tojás 7 ek kristálycu
Hozzávalók: A tésztához: 6 db tojás 20 dkg porcukor 10 dkg darált dió 15 dkg liszt 1 mokkáskanál sütőpor 3 evőkanál forróvíz 3 evőkanál olaj A krémhez
Hozzávalók 50 dkg túró 12 evőkanál porcukor 2 citrom reszelt héja 2 csomag vaníliás cukor 8 dl tejszín 2 csomag zselatin (kiscsomagos, és nem tortazse
Hozzávalók: A piskótához: 6 tojás, 6 ek cukor, 6 púpos ek liszt, 1 csipet só, késhegynyi sütőpor A töltelékhez: 4 tojás sárgája, 10 dkg porcukor, 1 kk

