Öregkorunkban már nem kellünk senkinek? Csak addig vagyunk jók, amíg felneveljük a gyerekeket?

Számtalan idős, magányos ember él, akik tisztességgel felneveltek több gyermeket, amíg tudtak vigyáztak az unokákra, de mikor már ehhez túlságosan idősek a család szinte elfelejti őket.

Néha meglátogatják az idős szülőt, de a legtöbbször azt nem kérdezik meg, hogy van-e aki lemenjen egy kiló kenyérért a boltba, esetleg a kis nyugdíjból jut-e gázszámlára?

Mi van a mai világgal? Miért nem fontosak már az idősek? Ezek az emberek felneveltek, vigyáztak ránk, mellettünk voltak minden pillanatban. Mikor gyerekeink születtek segítettek, vigyáztak az unokákra, óvodába, iskolába vitték őket, hogy mi dolgozhassunk, lakásra, új kocsira, egyetemi tandíjra és nyaralásra gyűjthessünk.

Mikor már túl öregek ahhoz, hogy támogassák a gyerekeket, unokákat, mintha mindenki elfelejtené őket. Szerencsés az, akinek van egy jó szomszédja, aki esetleg időnként a boltból hoz neki egy kiló kenyeret, mert az elfoglalt gyerekek gyakran még erre se képesek.

Sokan elfelejtik, hogy egyszer ők is lesznek öregek. Idős szüleink nem arra vágynak, hogy ünnepeken ajándékot kapjanak, boldogabbak lennének, ha a gyerekek legalább hetente egyszer megkérdeznék, hogy vannak.

Ma a legtöbben folyton sietnek, nincs idő a munka mellett a szülőkre, de arra nem is gondolnak, hogy egyszer majd örömmel meglátogatnák őket, csak már nem lesz kit. Nem a koporsó mellett kell sírni, hanem addig kell törődni, szeretni amíg még van kit.

A legtöbben azt mondják nincs idejük, na de kérem a szülőknek volt ideje a több műszakos munka mellett felnevelni egy – két gyereket? Nekik valahogy volt idejük rá, hogy parkba vigyék a gyerekeket, tanuljanak velük, este fáradtan mesét olvassanak, együtt vacsorázzanak.

Sok idős ember szenved azért, mert pont azok nem törődnek velük akiket a legjobban szeretnek. Vannak kivételek, akik még tudják, honnan indultak és kiknek köszönhetik az életüket…



Hozzászólások