A tudósok úgy döntöttek, hogy megpróbálják megérteni, hogy miért osztotta fel Isten az állatokat tisztákra és tisztátalanokra! Ezután én is átgondolom, mit eszek meg…

Gyakran eszünk húsból készült ételeket, mert az ember természete már csak ilyen. Bár egyesek úgy vélekednek, hogy az özönvíz előtt az emberek csak növényi eredetű ételeket fogyasztottak. A böjt alatt sokan tartózkodnak az állati eredetű ételek fogyasztásától. Így most ez egy remek alkalom arra, hogy megvizsgáljuk, miért osztotta Isten az állatokat tiszta és tisztátalan állatokra. Ezután a jövőben meg tudjuk változtatni étkezési szokásainkat.

Szerkesztőségünk most megosztja olvasóival a tudósok kutatásának eredményét, melyből kiderül, hogy mely állatok tiszták, és melyek nem. Ezen felsorolásban lesznek emlősök, madarak és halak is. Mivel rengeteg, táplálékként számításba jövő állat van a Földön, ezért csak azokat vettük fel a listánkra, amelyek tipikusnak számítanak az európai földrész étkezési kultúráiban, illetve konyháiban.

Tiszta állatok

Tisztának tartott tengeri állatok

„Mindabból, ami a vízben él, ezeket ehetitek meg: megehetitek mindazt, aminek uszonya és pikkelye van.” (5Móz 14,9, illetve 3Móz 11,9)

1. A lazacfélék

A tengerekben élő lazacfélék legfőbb táplálékát a heringfélék és a homoki angolnák képezik. A lazac egy olyan rablóhal, amely élete korai fázisában alsóbbrendű rákokat (zooplanktonokat), és apróbb gerincteleneket fogyaszt.

2. Ponty

A ponty olyan környezetben él és táplálkozik, ami gazdag növényi és állati eredetű táplálékokban, puhatestűekben, apró rákokban, férgekben, illetve más kisebb organizmusokban, továbbá sűrű növényzettel borított.

Tisztátlan tengeri állatok

„De legyen utálatos számotokra a tengerekben és folyókban mindaz, aminek nincs uszonya és pikkelye, akármilyen vízben élő kisebb állat vagy vízben élő vadállat is az.” (3Móz 11,10)

A fenti idézetben említettek a következők: cápák, kardhal, farkashal, bálnák, delfinek, garnélarákok, rákok, a homárfélék, a tengeri puhatestűek, az osztrigák stb. A tudósok szerint Isten nem véletlenül tiltotta meg az ilyen vízi élőlények fogyasztását.

Az orvosok azt mondják, hogy az alább található halakban és rákfélékben jelentős mennyiségű nehézfém halmozódhat fel, illetve húsuk természetes méreganyagokat is tartalmazhat. Az emberek számára ezek életveszélyt jelentenek.

1. Harcsa

A harcsákat a vizek kukásának nevezik, mert ez a hal megeszi nem csak a kis- és legyengült halakat, hanem étlapján az olyan élőlények is szerepelnek, mint a rákok, férgek, egyéb puhatestűek, békák, kis vízi madarak, valamint nem riad vissza a különböző élelmiszer-maradékok elfogyasztásától sem.

2. Kardhal

A kardhalat rengeteg parazita fertőzheti meg. Néhány élősködő egészen hatalmasra, akár 3 méteresre is megnőhet.

3. Mindenféle rák, beleértve a garnélát és a rövidfarkú rákokat is

A rákok mind dögevők. Ezek az állatok aztán tényleg mindent megesznek, beleértve az elpusztult vízi állatokat, és a vízbe fúlt tetemeket is, éppen ezért veszélyes betegségek, például a tífusz és a hepatitis hordozói lehetnek. És ha ez még nem lenne elég, testük rákkeltő anyagokat is tartalmazhat.

4. Osztriga és mindenféle kagyló

Az osztrigát sokan ételkülönlegességnek tartják. De pont amiatt, mert rendkívül hatékonyan tisztítják a vizet, elfogyasztanak rengeteg algát és a planktonok millióit, ezenkívül szinte mindent, ami a tengerfenéken található. Az életük folyamán az osztrigák és a kagylók hatalmas mennyiségű vizet szűrnek át, így elnyelve rengeteg kémiai anyagot is, melyek mind felhalmozódnak azok testében. Az egyik ilyen méreg, ami lerakódhat a húsukban, a saxitoxin.

Tiszta madarak

A tiszta madarak közé tartozik a csirke, a pulyka, a galamb és mindazok a szárnyasok, amelyeknek van begye. Emiatt a kacsa is a tiszta madarak közé sorolandó.

1. Kacsa

A kacsa rovarokat, mohát, fűféléket, zöld leveleket, vízi növényeket, valamint apró halakat fogyaszt.

2. Galamb

Ezen madarak étrendjén olyanokat találhatunk, mint a gabonát, spenótot, sárgarépát, sóskát, lóherét és más kultúrnövényeket, valamint a galambokra jellemző, hogy szívesen fogyasztanak lágy és lédús növényeket is.

Tisztátalan madarak

„A madarak közül ezeket tartsátok utálatosnak, és meg ne egyétek, mert utálatosak: a sas, a keselyű és a halászsas, a sólyom és a héjafélék, mindenfajta holló, a strucc, a bagoly, a sirály és a karvalyfélék, a kuvik, a vöcsök és a fülesbagoly, a bölömbika, a pelikán és a dögkeselyű, a gólya és a szarkafélék, a búbos banka és a denevér.” (3Móz 11,13‒19)

1. Keselyűk, sirályok, varjak

Ezek a madarak mind a ragadozók közé tartoznak, hiszen megölik a kisebb állatokat, főleg, ha azok gyengék, illetve betegek. Ezenkívül dögevők, így megesznek más, elhullott madarat is.

2. Héják, baglyok, pelikánok

Kicsi és közepes méretű emlősöket, madarakat, rovarokat, valamint patkányokat, békákat találhatunk az étlapjukon.

Tiszta emlősállatok

„Ne egyetek meg semmit, ami utálatos! Ezek azok az állatok, amelyeket megehettek: a marhát, a juhot és a kecskét, a szarvast, a gazellát és az őzet, a zergét, az antilopot, a bölényt és a vadkecskét, és megehettek minden kérődző állatot, amely hasított körmű, mégpedig egészen kettéhasadt a két körme.” (5Móz 14,3‒6)

A kecskék, a juhok, a zergék, a szarvasok, a tehenek mind növényevők, amelyek táplálkozásuk során gondosan kiválasztják azokat a növényeket, amelyeket megehetnek.

Ne feledjük, hogy még ezen állatok vére sem alkalmas arra, hogy elfogyasszuk. Nem véletlen olvashatjuk Mózes 3. könyvének hetedik fejezetében a 22-24 versében azt, hogy tilos elfogyasztani a fent említett állatok zsírját és vérét, valamint csakugyan tilos megenni azokat az állatokat, amiket egy másik állat megölt, vagy maguktól hullottak el.

Tisztátalan emlősállatok

Isten azt mondja nekünk, hogy ne együnk meg olyan állatok húsából készült ételeket, mint a sertés, nyúl, teve vagy a ló.

1. Teve

Bár a növényevők közé tartoznak, de leginkább szúrós növényeket, száraz füvet és cserjéket legelnek.

2. Nyúl

Ezen pontnál sokan nagyon meglepődnek, mert a nyúlhús fogyasztása ajánlott még az olyan gyermekeknek is, akik allergiásak sok egyéb élelmiszerre. De ha már előkerült a szó a nyúlhús veszélyeiről: a nyulak húsában olyan savgyökök, elsősorban purin található, melyek könnyedén húgysavvá alakulhatnak. Ez azért veszélyes, mert ha a húgysav lerakódik a szervezetben, főképp az ízületekben és az inakban, az egy év alatti gyermekeknél ízületi gyulladást, köszvényt, illetve ízületi betegségekre való hajlamot is okozhat.

3. Ló

A ló fűféléket, és répaféléket fogyaszt. A lovak húsának elfogyasztásával jelentős veszélynek tesszük ki a szívünket, a májunkat és más szervünket is.

4. Sertés

Azt sokan tudják, hogy a sertés mindenevő. Elfogyaszt szinte mindent, beleértve a gyökereket, férgeket, dögöt, kisebb állatokat, sőt, még saját malacait is. Az orvosok által ismert tény, hogy kapcsolat van az ember által élelmiszerként elfogyasztott sertéshús és a májbetegségek kialakulása között. Még a gyermekek is érintettek ezen betegségekben.

Mint a fentiekből látható, mindennek van tudományos magyarázata. Egyes emlősökből, halakból, illetve madarakból származó ételek valóban károsak az emberi szervezet számára. Azt azonban mi sem hisszük, hogy ha kis mennyiségben fogyasztunk a fenti tisztátalan állatokból, akkor valami rosszat követünk el. Ezenkívül érdemes azt is szem előtt tartani, hogy a modern technológiák sokat változtathatnak egyes állatok besorolásán. Például a legtöbb esetben az osztrigákat, melyekkel az áruházakban, vagy a piacon találkozunk, nem a tengerekből, de még csak nem is az óceánokból halásszák, hanem speciális medencékben tenyésztik őket, ahol, természetesen, nincs semmiféle szennyeződés, illetve vegyi anyag.

Hogy ki, milyen húsból készít ételt, illetve eszik, az kizárólag az adott egyéntől függ. Vannak olyanok, akik követik a Biblia utasításait, és vannak olyanok is, akiknél a személyes meggyőződés a döntő. Írd meg nekünk a kommentrovatban, hogy te mely állatokat tartod tisztának, illetve tisztátalannak.

Hozzászólások