Sokak számára meglepő lehet a címben olvasott állítás, ennek ellenére mégis ez a helyzet. Olyannyira, hogy tudományosan is bizonyították!
Egy nő számára az anyaság a legszebb, de talán legnehezebb feladat is egyben. Az anyai teendőket nem lehet szüneteltetni, teljes embert kívánó feladatról van szó. Sokszor épp saját gyerekeik hátráltatják édesanyjukat bizonyos dolgokban. Gondoljunk a plusz takarítani valókra, a veszekedésekre, a lecke ellenőrzésére. Mégis, ha olykor egy édesanya panaszkodik, barátai, ismerősei csodálkozva mondják: “De hiszen a gyerekeid olyan jól viselkednek! Sosem láttuk még őket rossz fát tenni a tűzre, vagy hisztizni. “Nem csoda, hiszen a gyerekek “legrosszabb arcukat” szüleiknek mutatják. Ezért nem érti az osztálytárs anyukája, a nagymama, vagy a szomszéd, ha panaszkodsz gyereked viselkedésére.
De vajon miért van ez így?
A kérdésre többek között Dr.Heather Wittenberg kereste a választ, és végül ő volt az, aki tudományos magyarázatot is adott a jelenségre. Megállapítása szerint azért viselkednek a gyerekek legrosszabbul anyjuk mellett, mert velük érzik teljes biztonságban, kényelemben magukat, és ilyenkor száz százalékig el tudják engedni magukat. És ebben bizony bőven van logika! Gondoljunk bele: Mi, felnőttek sem az utcán dühöngjük ki magunkat, ha valami nem sikerült, inkább családtagjainknak, barátainknak mondjuk el bánatunkat. Úgyhogy kedves szülõk, ha legközelebb azt látjátok, hogy gyermeketek ismét felfordulást csinált a nappaliban, örüljetek neki, hiszen ez jó jel. Annak bizonyítéka, hogy jól bánsz gyermekeddel, érzékeli a szeretetet és a biztonságot, amit adsz neki. Aggodalomra semmi ok, természetesen ahogy egyre nagyobb lesz, viselkedése úgy válik majd egyre konszolidáltabbá. Ez egy természetes folyamat, más gyerekekre is jellemző. Próbáld a problémákat szeretettel megoldani, mert gyermeked is szeret annyira, hogy teljesen megnyíljon előtted.
- A kutatók szerint egy kutya elvesztése ugyanolyan fájdalmas lehet, mint egy ember elvesztése
- Japánban a gyerekek a szüleikkel alszanak, meglepő, de ez nagyon jó hatással van rájuk!
- Amikor a vőlegény nem ismeri fel a menyasszonyt! Micsoda átalakulások…
- Ezt tartalmazza a bolti fagyasztott csirke
- Mosogatógépbe mosogatószer házilag
Akinek van vagy volt kutyája az tudja, hogy a házi kedvenc is olyan mint egy családtag, különleges viszony alakul ki az állat és a gazdája között. Ezé
Amikor egy gyerek megszületik nem is kérdés, hogy hol aludjon, természetesen a saját kiságyában. Igen ám, de sok esetben a csecsemők bebizonyítják, ho
Az egyik legfontosabb nap talán mindenki életében, az esküvője napja, amely tökéletes kell legyen, az oltár felé vezető út pedig egy komoly próba mind
Alapvetően a csirkehús egészségesnek számít, hiszen csak a bőrében van zsiradék, amelynek fogyasztása nem igazán javallott, a húsát viszont nyugodtan
Sokan kerestetek jó mosogatószert mosogatógépbe, ezért nagyon köszönöm Panki 74-nek, hogy megosztotta velük a receptjét. Nekem nincs mosogatógépem, íg

