Tészta, amiből a minta készül:
– 1 tojásfehérje
– 20 g liszt
– 30 g cukor
– 30 g vaj
Elkészítése:
Keverjük össze az olvasztott vajat a cukorral. A tojásfehérjét habosítsuk fel. A vajas keverékhez adjuk hozzá a tojásfehérjét és jól keverjük el. Adjuk hozzá a lisztet és keverjük homogén állagúra. A sütőpapírra elő lehet rajzolni bármilyen mintát. Ezután a minával lefelé tegyük a sütőpapírt a tepsibe. A keveréket tegyük habzsákba és a lehető legvékonyabb csövet tegyük a végére.Természetesen használhatunk nylon zacskót is, aminek a sarkára apró lyukat vágunk. Rajzoljuk körbe a mintákat és tegyük be a hűtőbe amíg a piskóta tésztáját is elkészítjük.
Piskóta hozzávalók:
– 5 db tojás
– 12 dkg liszt
– 12 dkg cukor
– 2 evőkanál kakaó
– ½ csomag sütőpor
Elkészítés:
A tojássárgáját kikeverjük habosra a cukorral. A kikevert tojássárgájához hozzáadjuk a lisztet, és az átszitált sütőport. A fehérjéből kemény habot verünk, majd ezt is lassan hozzá forgatjuk a tojássárgája, cukor, liszt masszához úgy, hogy nehogy összetörjük a habot. Elővesszük a hűtőből a tepsit a sütőpapírral, erre öntjük a piskótánkat, és 180 fokon 10 perc alatt készre sütjük. Még melegen sütőpapírral együtt feltekerjük.
Töltelék hozzávalók:
– 25 dkg túró
– 25 dkg eper, vagy banán
– 250 ml habtejszín (hulala)
– 1 citrom reszelt héja
– 15 dkg cukor
– 2 púpos evőkanál tejföl
– 1 csomag zselatin, ha nem elég sűrű a krém
Elkészítés:
A túrót villával összetörjük, vagy összeturmixoljuk, ha krémesebben szeretjük, majd hozzáadjuk a cukrot, a megmosott citrom reszelt héját. A tejszínből kemény habot verünk, és ezt is hozzákeverjük az előzőekhez.A gyümölcsöt előkészítjük, és összedaraboljuk. Ezt bele is keverhetjük a masszába, vagy csak rászórjuk a krém tetejére a tekercs töltésekor. A tejfölt egy picit megmelegítjük (nem forraljuk fel) és ebben elkeverjük a zselatint. Picit kevergessük addig, míg félig kihűl, majd tegyük a túrós masszához, és jól keverjük el. Hűtőben hűstsük a krémet kb fél órát, majd állítsuk össze a süteményt. Az elkészült süteményt tegyük a hűtőbe minimum egy órára, de ha lehet, akkor inkább 3-4 órára.
- Ez a kép is bizonyítja: A Rákóczi-túróst imádni kell!
- TÚRÓS JOGHURTOS RECEPT – Isteni túrós-tejszínes és gyümölcsjoghurtos krémmel töltött piskóta
- BÉCSI KOCKA RECEPT – Gyönyörű, elegáns, valódi alkalmi sütemény, amely természetesen a hétköznapokat is bármikor megédesítheti
- Puha vaníliás és csokis piskóta, Nutellával, ennél egyszerűbb és ínycsiklandóbb sütemény nincs
- Csodakrémes, ha ezt egyszer megkóstolod, hetente el fogod készíteni!
hozzávalók / 4 adag A tésztához: 25 dkg liszt 6 dkg porcukor 2 tojássárgája 1 dl tejföl 1 citrom reszelt héja csipet só késhegynyi szódabikarbóna A tö
Hozzávalók Piskóta: 10 tojás 20 dkg cukor 20 dkg liszt A tojássárgáját felverjük a cukor felével, a tojásfehérjét pedig a másik rész cukorral. Ezután
Hozzávalók 10 tojássárgája 30 dkg porcukor 5 evőkanál hideg víz 35 dkg liszt 1/2 csomag sütőpor A középső laphoz: 10 tojásfehérje 30 dkg porcukor 20 d
A piskóta olyan puha, hogy szinte elolvad a szádban és elképesztően finom. A Nutella és a mogyoróvaj teszi káprázatossá ezt a süteményt. Hozzávalók a
Ma egy olyan egyszerűen elkészíthető sütemény receptjét hoztuk el nektek, amit nem lehet megunni. Mikor valami édes csodára vágysz, próbáld ki ezt a r

