Mint minden évben idén is több ezren vettek részt a Kárpát-medence legnagyobb ételszentelésén, számuk a Szent Kereszt Plébánia hívei mellett idén a Szent Ágoston Plébánia híveinek számával is bővült.
Tamás József római katolikus püspök celebrálta idén is a húsvétvasárnapi ételszentelést Csíkszereda főterén, a hívők pedig a hagyományokhoz híven fegyelmezetten és rendezett sorokban hallgatták ünnepi köszöntőjét. Mint minden évben, idén is több ezren vettek részt a Kárpát-medence legnagyobb ételszentelésén, számuk a Szent Kereszt Plébánia hívei mellett idén a Szent Ágoston Plébánia híveinek számával is bővült – írja a szekelyhon.ro.
Idén először a Szent Ágoston Plébánia híveinek is a csíkszeredai Szabadság téren tartották meg a húsvéti eledelszentelést közösen a Szent Kereszt Plébánia híveivel
Húsvét vasárnapjának reggelén az ünnepi ételszentelésre több ezren sereglettek össze, a gyermekek is kis kosaraikkal kísérték szüleiket a Szabadság térre.
Jelképértékű eledelek „A húsvét öröme és békéje töltse be lelketeket!” – köszöntötte Tamás József püspök a híveket, majd arról beszélt, hogy a húsvéti eledelek, mint például a bárányhús, a tojás, a kalács, mind-mind jelképértékűek, és Krisztus feltámadásához kapcsolódnak.
További fotók és videó a szekelyhon.ro honlapján »»»
- Ez durván jó lehet!
- Megépítették Noé bárkáját a Biblia alapján – az eredmény minden képzeletet felülmúló
- Az ország kenyere 2013 (tönkölybúzás-joghurtos kenyér)
- Keményítő, szalvéta és egy óra alatt elkészülnek a leggyönyörűbb húsvéti tojások!
- A kiválasztott kulcs megmutatja életed eddig rejtett titkait!
1300 milliárd forintnyi összegből épült a világ jelenlegi legdrágább szállodája, a szingapúri Marina Bay Sands. Az ötcsillagos szállodában 2560 lakosz
Pontos mását készítették el Noé bárkájának a Bibliában leírt paramétereknek köszönhetően. A monumentális épület október 25-én nyílt meg a látogatók el
A Magyar Pékszövetség jóvoltából azonban már nem csak tortája, hanem kenyere is van az országnak. A magyar pékek érdekképviselete 2011 óta hirdeti meg
Elég kevés idő maradt már a tavasz legszebb ünnepének eljöveteléig, ezért már minden háziasszony azon gondolkodik, hogyan tehetné különlegessé az ünne
Válassz egyet az öt alábbi kulcs közül, és feltárul a belső világod. Érezted már valaha, hogy van valami tehetséged vagy belső erőd? Válaszd ki kedven

