bármilyen ünnepre méltó, egytől százéves korig!:)
hozzávalók / 7 adag
Piskóta
- 8 evőkanál liszt (finomliszt)
- 8 ek cukor (kristálycukor)
- 8 db tojás
- 1 csomag sütőpor
- 1 csipet só
- 1 teáskanál vanília aroma
Krém
- 1 tasak vaníliás pudingpor
- 3.5 dl tej
- 6 ek cukor (porcukor)
- 5 dl habtejszín (vagy hulala)
- 50 dkg mascarpone
- 5 dkg vaj
Továbbá
- 40 dkg málna (lehet mirelit vagy friss, de ha előbbi, csepegtessük le kiolvasztás után!)
elkészítés
Piskóta
- A tojásokat szétválasztjuk, és a sárgáját habosra keverjük a cukorral, majd hozzáadjuk a vaníliát, sütőport és két kanalanként a lisztet is. Ha nagyon száraz a massza és nem tudjuk eldolgozni, adhatunk hozzá két evőkanál vizet, de többet ne!
- A fehérjét a sóval kemény habbá verjük, majd két-három részben beleforgatjuk a sárgájás masszába.
- Sütőpapírozott tepsibe öntjük, és 200 fokra előmelegített sütőbe tesszük, majd rögtön levesszük 150 fokra!
- Tűpróbáig sütjük, majd hagyjuk teljesen kihűlni. Ha ez megtörtént, tálcára fordítjuk, lehúzzuk róla a papírt, és vízszintesen kettévágjuk.
Krém
- A pudingot megfőzzük a tejjel és 4 evőkanál porcukorral, majd ha kész, belekeverjük a vajat, és félretesszük hűlni. Érdemes úgy megfőzni, hogy először a tej harmadába hidegen elkeverjük a port és a cukrot, majd a tej másik feléhez forrás előtt közvetlenül hozzáöntjük, és gyors keverés mellett pár perc alatt megfőzzük. Így nem lesz csomós.
- Ha kihűlt, eldolgozzuk a mascarponéval és a többi cukorral.
- A habtejszínt felverjük, és beleforgatjuk a mascarponés krémbe.
Összeállítás
- A kettészelt piskóta alsó lapját vastagon megkenjük a krém szűk felével, és egyenletesen elosztva megpakoljuk a lecsepegtetett málnaszemekkel.
- A másik piskótaréteggel befedjük, majd azt is alaposan megkenjük a többi krémmel minden oldalán. Ezt is feldíszítjük málnával.
- Azonnal fogyasztható, de ha ez nem következik be, tegyük mindenképpen hűtőbe!
Beküldte: Erzsó
- Kekszes krémes recept
- Ínyenc csokis süti, fenséges habos eperkrémmel! A nyár kedvence!
- 5 izgalmas piskótatekercs
- Poharas mascarpone krém
- Mojito torta – Aki szereti a koktélt, ennek sem tud majd ellenállni
Hozzávalók 8 tojás 8 ek cukor 6 ek liszt 2 ek kakaópor Vaníliás krém: 7 dl tej 2 cs vaníliás pudingpor 1 ek zselatin fél dl víz 3 dl habtejszín cukor
A csokoládé és a habos krém, fenséges! Én már dupla adagot szoktam sütni! 🙂 Hozzávalók: 5 tojás 12 dkg cukor 12 dkg liszt 3 dkg cukrozatlan kakaópor
A lekváros piskótatekercs afféle „megúszós” desszert: amikor a háziasszonynak nincs ötlete, gyorsan összedob egy piskótát, megkeni lekvárral, és feltá
Hozzávalók 25 dkg mascarpone 3 db tojás 4-5 ek porcukor 30-40 dkg erdei gyümölcsös dzsem v. más 1 db eperkrémes piskótarolád – vagy babapiskóta 2 dl h
HOZZÁVALÓK A tésztához: 15 dkg liszt 1 teáskanál sütőpor 5 dkg keményítő (pudingpor) 15 dkg cukor 5 tojás A krémhez: 8 lime 2 csokor menta 7 dl habtej

